A mai változó világban egyre több munkavállaló számára szükséges bővíteni a szakmai ismereteket, új dolgokat tanulni és fejleszteni a képességeiket, hogy versenyképesek maradjanak a munkaerőpiacon.
A tanulásra, ismereteink bővítésére remek lehetőséget teremtenek a hazai felnőttképzések. Ha körülnézünk a képzési piacon, tapasztalni fogjuk, hogy egyre inkább bővül a képzési kínálat és a felnőttképzést nyújtó intézmények köre egyaránt.
Zsuffa Ákos a felnőttképzések hazai szakértőjeként évtizedes tapasztalattal rendelkezik ezen a területen.A szakember eredetileg jogász végzettséggel rendelkezik, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, 2000-ben avatták doktorrá. Szakokleveles szabályozási szakjogász végzettséget pedig 2006-ban szerzett az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében. Tíz évig dolgozott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ma Budapesti Metropolitan Egyetem), valamint nemzetközi kutatócsoportoknak, illetve ismert hazai felsőoktatási intézményekben végzett oktatói munkát is.

More Stories
Miért számít stratégiai eszköznek egy jól megválasztott kereskedelmi domain?
Vendéghívó rendszer vagy hagyományos sorszámosztó? Melyik a jobb választás vállalkozása számára?
Mikor érdemes szárzúzni? A megfelelő időzítés pénzt, időt és üzemanyagot takaríthat meg