„Citius, Altius, Fortius” azaz „Gyorsabban, magasabbra, erősebben”. Ez a mottója Bajnai Nóra Katalinnak. A budapesti második kerület pszichológus szakembere diplomáját 2013-ban szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kognitív, – és Fejlődéslélektan mesterképzési programján.
Képzése alatt pszichológus asszisztensként, utána önkéntes és főállású pszichológusként szerzett tapasztalatokat. Kórházi, alapítványi és oktatási intézményben eltöltött munkái során fontos volt számára, hogy releváns jártasságot szerezzen a gyermekvédelem területén. Saját életében nagy szerepet játszik a sport, ennek okán 2015-ben sportszakpszichológusi diplomát is szerzett.
Elérhetőségein felveheti vele a kapcsolatot minden olyan fiatal, akik pályaválasztással, tanulási vagy beilleszkedési nehézségekkel küzdenek. Szülők és felnőttek számára nevelési, életvezetési tanácsadást, stresszkezelés és burn out tanácsadást tart. Sportpszichológusként pedig a hobbi és verseny sportolók számára nyújthat segítséget.

More Stories
Miért számít stratégiai eszköznek egy jól megválasztott kereskedelmi domain?
Vendéghívó rendszer vagy hagyományos sorszámosztó? Melyik a jobb választás vállalkozása számára?
Mikor érdemes szárzúzni? A megfelelő időzítés pénzt, időt és üzemanyagot takaríthat meg