Napjaink egyik legégetőbb kérdése – minden területen – a fenntarthatóság. A fenntartható urbanizáció érdekében megvalósuló fenntartható városfejlesztés pedig az egyik legjelentősebb beavatkozási terület az általános értelemben vett fenntartható fejlődés kihívásaira adott konkrét válaszok közül.
Szerencsére a mai technológiai vívmányokkal, információtechnológiai, telekommunikációs eszközök egyre bővülő tárházának tudatos alkalmazásával a modern városok a fenntarthatóság útjára léphetnek. Az okosváros fogalma éppen ezt írja le: hogyan lehet a technológiai vívmányokkal, illetve a városi szövet tervszerű átalakításával elérni, hogy a városok fenntarthatóbb módon működjenek.
Az okosváros koncepció középpontjában a város meglévő, vagy egy tervezett célállapot valóra váltásával megújításra kerülő fizikai valóságának fenntartható működése és működtetése áll. És hogy pontosan mit is jelent ez a tervezett célállapot, azt többek között a szabályozáson alapuló tervezési dokumentumok írják le részletesen.

More Stories
Miért számít stratégiai eszköznek egy jól megválasztott kereskedelmi domain?
Vendéghívó rendszer vagy hagyományos sorszámosztó? Melyik a jobb választás vállalkozása számára?
Mikor érdemes szárzúzni? A megfelelő időzítés pénzt, időt és üzemanyagot takaríthat meg